Alig egy hónapja még fesztiváloztunk, most meg mindjárt itt a Könyvhét – ami, mintha nem lenne amúgy is eléggé egymás nyakán a két nagy könyves esemény, most még egy héttel korábban van a szokottnál. Ki érti ezt? Én nem, és mintha a kiadók is megrekedtek volna picit az amúgy igencsak erős Könyvfesztivál után – a korábbi években megszokottnál jóval kevesebb az igazán érdekes megjelenés, kisebb a pörgés is, mintha egy fokkal csendesebb őrületre kapcsoltunk volna. Persze ettől még nyilván lesz tömeg (meg eső), lesz sok finomság a Könyvek Éjszakáján, lesznek a téren keresztbe-kasul kígyózó dedikálásra váró sorok… Természetesen mi is megyünk, szívjuk magunkba a hangulatot és jó eséllyel telirakott hátizsákkal térünk haza. Mert ugyan a kínálat közel sem olyan lehengerlő, mint lehetne, azért így is elég szép kis kupacot tudunk összerakni pikk-pakk – a következők például jó eséllyel bekerülnek a puttonyunkba. Ugye nem árulok el nagy titkot azzal, hogy jó eséllyel a közeljövőben cikket is olvashattuk róluk? (Persze a közeljövőben elvilegolvashattok cikkeket a fesztiválos könyvek sokaságáról is, melyekkel még sehol sem tartunk. Innen szép nyerni :)
![]()
Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs
„Elsa majdnem nyolcéves, és különleges. Nagymamája hetvennel több, és némileg őrült. Hogy mennyire, azt ki-ki másként értékeli. Másként a szomszéd, akit nagymama mintegy véletlenül eltalál egy paintballfegyverrel, máshogy a saját lánya, aki (többek között) dohányzási szokásai miatt neheztel rá, és megint másképp az ingyenújság terjesztője, aki nem ért a szép szóból, hogy nagymama nem kér reklámot. Olykor Elsa is őrültnek tartja őt, pedig neki nagymama az egyetlen barátja. Az iskolában ugyanis inkább csak zaklatókat tud szerezni az, aki mások szerint nem tud alkalmazkodni a többiekhez, és amúgy is túl érett a korához képest. Nagymamával azonban bármelyik este elutazhat Félálomországba, ahol Elsa mássága ünnepelt erény, és ahol lovagként bátorságot gyűjthet. Amire hamarosan minden eddiginél nagyobb szüksége lesz. Nagymama ugyanis meghal, és leveleket hagy hátra, amelyekben bocsánatot kér azoktól, akiket életében megbántott. Ezeket a váratlan helyeken felbukkanó üzeneteket Elsának kell eljuttatnia a címzettekhez: jobbára házbéli szomszédaikhoz, akikről olyan meglepő dolgok derülnek ki, amelyek nem csupán a kislány, de az egész közösség életét felbolygatják.”
Ove egyszerűen szerelem lett, természetszerű hát, hogy Backman bármit ír, vevők vagyunk rá. A zakkant nagymama halála után a nevében bocsánatot kérő kislány története épp annyira tűnik őrültnek elsőre, mint a Saab-rajongó mufurc vénember és a mihaszna három- és hétévesek barátságáé. Remélem, pont olyan sírva nevetős / mosolyogva sírós lesz.
Alice Hoffman: Gyönyörű titkok múzeuma
„A történet New York-ban játszódik a huszadik század mozgalmas első két évtizedében. Két nagyon különböző ember szenvedélyes, feszültségekkel teli szerelmi története. Helyszín: Coney Island. Coralie Sardie a Gyönyörű titkok múzeuma nevű mutatványosház tulajdonosának lánya. A parti sétány melletti intézményben a lelkes közönség furcsa lényeket tekinthet meg. A kitűnő úszó Coralie apja „múzeumában” sellőként szerepel más furcsa lények, a Farkasember, a Pillangólány és a százéves teknős mellett. Egy éjjel Coralie megpillant egy nagyon helyes fiatalembert; a férfi a holdfényben fákat fotografál a Hudson folyó mentén.
A fotográfus Eddie Cohen; orosz emigráns, aki elhagyta közösségét és szabósegédi munkáját. Amikor Eddie a hírhedt Triangle gyár tűzesetét fényképezi, egy fiatal nő eltűnésének titokzatos ügyébe keveredik.”
Alice Hoffman magyar kiadása mondhatni igazi sikertörténet (neeem…), örülök, hogy a Maxim legalább a második kötetig eljutott az írónő életművében, csak szurkolni tudok, hogy itt most legyen folytatás. A kötet majdnem megjelent a fesztiválra, aztán mégsem – nem baj, jobb későn, mint soha. Egy próbát mindenképp megér.
Caroline Knapp: Pia - Egy lovesztori
„Minden mozdulat mélyebbre húz, úgyhogy egy idő után feladod, és átengeded magad a tehetetlenségi erőnek. A művelt, gazdag családból származó, elegáns újságírónő alkoholista.
Memoárja hullámvasút: tűzijátékként elsülő bulik sorozatától, kemény, inspiráló munkával töltött évektől visz a kietlen, reménytelen, üres állapotig. Idegesítő, járulékos időrablókká válnak a teendők és az emberek, csak megnehezítik a következő pohár vagy üveg, vagy bárpult felé vezető utat. Az iszákosok nem feltétlenül tántorgó csikkszedők, kéregető szerencsétlenek. Szakmájukban kiválóan teljesítő felső középosztálybeliek is gyakran arra a sorsra jutnak, hogy piával muszáj elnyomniuk valami fájdalmat vagy hiányérzetet. Az önámítás története mindenkinek ismerős lehet; a tragikusan korán elhunyt Caroline Knapp őszinte helyzetértékelései azonban valószínűtlen éleslátással ragadják meg, hogy egyik pillanatban (majdnem) minden rendben, aztán a következőben derült égből óriási gáz lesz, amivel végső próbatétel megküzdeni. A Pia egyedülálló önismereti kört jár be – segít elkerülni, hogy saját kárunkon szerezzük be a legrészletesebb tapasztalatokat.”
Nem kicsit tartok ettől a könyvtől, de vonz magához, mint egy mágnes. Itt, a „másfél millió alkoholista országában” nem meglepő, ha azt mondom, vannak fájdalmasan közeli tapasztalataim a jelenségről – ami automatikusan vonja maga után az állandó félelmet attól, hogy „mi van ha én is”, a tagadást, a dafke kacérkodást a démonokkal. Kíváncsi vagyok, mennyiben elrettentő, mennyiben tud újat mondani és mennyiben valóban önismereti körez a regény.
Brian Staveley: A császár pengéi - A Csiszolatlan Trón krónikája I.
„A császárt meggyilkolták, és az Annur Birodalom rendje felborult. A halott uralkodó három gyermekének azonban a gyász mellett egy mélyre hatoló összeesküvéssel is meg kell birkóznia.
A császár lánya, Adare a fővárosban hajszolja apja gyilkosát, akit azonban a császári család istennője látszik pártolni, és Adare hamarosan magára marad az udvar intrikái közt. Öccsét, Valynt, aki a birodalom legveszélyesebb alakulatánál hadapród, egy óceán választja el a palotától, azonban több gyanús baleset után ráeszmél, hogy az ő élete is veszélyben van – akárcsak Kadené, a trónörökösé, aki egy messzi kolostorban tanulmányozza az Üres Isten szerzeteseinek ősi tudását. Ám mielőtt Valyn Kaden segítségére siethetne, még ki kell állnia az elit hadsereg titokzatos és halálos próbáját.
Brian Staveley regénye egy vibrálóan izgalmas és feszült játszmákkal teli trilógia első kötete, amelyet máris Brandon Sanderson, George R. R. Martin és Patrick Rothfuss műveihez hasonlítanak.”
Ha valakit George R. R. Martinhoz és Patrick Rothfuss-hoz hasonlítanak, az ugyanakkora eséllyel jelenthet nagyon jót nekünk, olvasóknak, mint évekig tartó hiábavaló várakozást és rétestésztaszerűen elnyújtott cselekményt – hogy Staveley melyik kategóriába tartozik, sejtelmem sincs, mindenesetre mivel a legutóbbi „visszatérésemet” a klasszikus fantasy zsáneréhez nagyon élveztem, lehet, teszek vele egy próbát.
Daryl Gregory: Afterparty
„Az okosdrog-forradalom utáni években bármelyik drognyomtatóval és internetkapcsolattal rendelkező középiskolás képes drogokat letölteni és kinyomtatni, vagy akár újabbakat kitalálni. A piacon megjelenő dizájner drogok legalattomosabb típusát, a fogyasztó hitét is átprogramozni képes Jelenlétet szentségként adja egy új egyház, amely az elesettek között vadászik prédákra. Amikor egy hajléktalan kamaszlány a Jelenléten keresztül rátalál Istenre, és függősége miatt elzárják, az elvonási tünetek hatására végez magával.
Lyda Rose, ugyanannak a pszichiátriai intézetnek egy másik problémás betege sötét titkot hordoz: ő volt az egyik tudós, aki kifejlesztette, majd eltussolta a Jelenlétet. Egy paranoiás kormányzati ügynök és egy képzeletbeli orvos segítségével nekilát felkutatni a drog készítőit, hogy életeket mentsen és helyrehozza a hibáját – ezzel őrült utazás veszi kezdetét egy olyan Amerikában, ahol a valóság a kábítószeres lázálmoknál is riasztóbb.”
Hűha… A fogyasztó hitét átprogramozó okosdrogok – ez az egy mondat megvett kilóra :)Gregory írásait nagyon dicsérik, a zombi-tematikától való eredendő ódzkodásom miatt első magyarul megjelent könyve, a Stony Mayhall második élete kimaradt, nagyon úgy tűnik, most végre megismerkedünk…
Helen Wecker: A gólem és a dzsinn
„Chavát egy kabbalista mágiát űző rabbi keltette életre a tizenkilencedik század végén egy férfi kívánságára, aki feleségre vágyott – ebbe az agyaggólembe azonban szokatlan módon emberi kíváncsiságot plántáltak. Miután Chava gazdája meghal a tengeren, a gólem egyedül érkezik meg New Yorkba, ahol útmutatás nélkül, önmagának kell boldogulnia.
Ahmad dzsinn, a tűz teremtménye, aki az ősi szír sivatagban született. Évszázados rabságából egy manhattani bádogos szabadítja ki, Ahmadot azonban egy törhetetlen vaspánt továbbra is ehhez a világhoz láncolja. A gólem és a dzsinn a helyüket keresik az Újvilágba özönlő emigránsok között. Hiába ellentétes a természetük, egy véletlen találkozást követően barátságot kötnek. Hamarosan ráeszmélnek, hogy egy óvilági hatalom a nyomukba eredt – és ez a létüket fenyegető sötétség fontos döntés elé állítja őket.”
Izgalmas, humoros, kicsit egzotikus és nagyon mágikus történetre számítok – remélem, nem tévedek. Azt hiszem, ez azért eléggé ifjúsági kategória, de olykor ilyen is kell, nem komolykodhatunk mindig (mondjuk eme lista alapján nem is fogunk, de hát jön a nyár, kellenek a könnyed strandolvasmányok). El tudom képzelni, amint nyaralás alatt egy gólemről és egy dzsinnről olvasok ;)
Moskát Anita: Horgonyhely
„Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét.
A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja. Moskát Anita merész témát feszegető, lenyűgöző regénye felülbírálja az előítéleteket, és egy sötét és kíméletlen történeten belül keresi a választ a kérdésre, hogy mi a szabadság és a mások feletti uralom ára.”
Még barátkozom kicsit a témával – borzasztó érdekes, de nekem egyelőre túl furcsa és nagyon kétélűnek tűnik. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy Anita a kortárs magyar fantasztikus szerzők egyik legeredetibb hangja, és a Bábel fiai ha nem is hibátlan, de ígéretes kezdés volt. Érdemes ezzel is egy próbát tenni. A csodálatos borítónak pedig én így májusban megszavazom, hogy az év legjobbjai közt a helye!
Lev Grossman: A varázslók
„A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol: barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat. A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit: vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.”
Mágia és felnőtté válás – egyértelműen kihagyhatatlan! Ráadásul borzongatóan fincsi előzetessel rendelkező sorozat is készül belőle, szóval még aktuális is. Olvassátok-olvassátok, szerintem ez bitang jó lesz!
Neil Gaiman: Felkavaró tartalom
„Új novelláskötetében Neil Gaiman a maszkjainkat lerántva próbálja feltárni sebezhető, igazi énünket. Finom humora és borzongató képzelőereje olyan novellákat eredményez, melyeket újra meg újra el akarunk olvasni. A Fekete kutya című, eddig sehol máshol nem olvasható történet az Amerikai istenek világában játszódik, és Árnyék kalandjait szövi tovább. A gyűjtemény többi része is hasonlóan varázslatos: Gaiman számos stílust és műfajt: horror- és kísértettörténet, science-fiction és tündérmese, tanmese és vers felvonultatva deríti fel az emberi érzések, élmények és tapasztalatok birodalmát. Egy novella az Óceán az út végén mellé, egy öregkori Sherlock Holmes-rejtély, egy közösségi média inspirálta kisprózafüzér és további húsz írás található a kötetben, mely méltó párja a Tükör és füstnek és a Törékeny holmiknak…”
Pláne kihagyhatatlan. Gaiman mindig az – de azért örülünk, ha nem valami ötven oldalas sebtiben lefirkált alibi-mesével érkezik, hanem újabb potenciális remekművekkel (addig is, amíg készül a következő „nagy”regény…).
Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól
„Corvinus élete olyan, mint a neve: kölcsönzött. A túlélésre játszik, és mint a többi shiftelő, dolgokat ad-vesz, radar alatt, a város alatt. Egy olyan Pesten él, amely a régi belvárost elhagyva egyre kijjebb és feljebb szorul, egy olyan Budával átellenben, amelyet egy szinte faji alapon működő egyház ural. Corvinust ebben a kettéhasadt városban utoléri a saját múltja, és lehetősége adódik helyrehozni a dolgokat. Vagy, ha azt nem is, akkor legalább bosszút állni. Kimozdul a mindennapi életéből és teréből, hogy visszatérjen egy olyan világba, amely egyszer már kivetette magából. Ebben a történetben a jövő itt van, és egyfolytában vége. Pék Zoltán disztópiája egy felismerhetetlenségig eltorzult Budapest mélyére invitálja az olvasót, és vezeti keresztül egy cselekménnyel teli, izgalmas történeten, melyben csak menekülés van, de menekvés nincs.”
Számos kedvencünk állandó fordítója saját regénnyel jelentkezik. Már csak az eddigi munkássága miatt sem hagynánk ki – szinte ráadás, hogy a sztori is meglehetősen izgalmasnak és egyedinek tűnik. A borító pedig itt is zseniális!
William Gibson: Virtuálfény
„Chevette futárként rója biciklijén a jövő San Franciscójának utcáit, ez az élete. Egy nap mégis nagyot kockáztat: ellopja egy seggfej napszemüvegét. Csak akkor jön rá, hogy tettének milyen következményei vannak, amikor ezek már jócskán átívelnek felette, és alapjaiban veszélyeztetik az egész város jövőjét. A napszemüveg visszaszerzésével egy Rydell nevű fickót bíznak meg, aki nem túl lelkes a munkáért: nem elég, hogy kisvártatva a helyi rendőrség gyilkossági csoportja is bekapcsolódik az ügybe, de egyre többször hall egy hídról és a mögötte elterülő szürke zónáról, amit különös emberek népesítenek be. William Gibson 1993-as regénye a Híd-trilógia első része, és egyben egy új korszak kezdete: a cyberpunk teremtője a Sprawl-trilógiát követően a tömegmédia és celebkultuszok megjelenésének előrevetítésével alkotott ismét tűéles képet a közeljövőről.”
A tavalyi év egyik legjobb híre volt, hogy Gibson munkáit elkezdi kiadogatni az Agave – az külön öröm, hogy a friss megjelenés(ek) mellett a klasszikusok újrakiadására is számíthatunk. Ideje lenne megismerkednem a cyberpunkkal, és mi más lehetne alkalmasabb erre, mint a műfaj megteremtőjének regénye?
…és a végére egy igazi giga-meglepetés…
Susanna Clarke: A hollókirály
„1806-ot írunk. Anglia minden erejét lefoglalja a Napóleonnal vívott háború, a gyakorlati mágia pedig már évszázadok óta feledésbe merült a szigetországban. De az egykoron oly nagyszerű varázslás történelmét kutató tudósok egy napon hirtelen felfedezik, hogy mégis van egy varázsló, aki a gyakorlatban igenis használja a mágiát: a Hurtfew apátságban, a világtól elvonultan élő Mr. Norrell. Amikor felkérik, hogy mutassa be tudását, Mr. Norrell varázslatot bocsát a Yorki katedrálisra, mire a szobrok beszélni és énekelni kezdenek.
A hír villámgyorsan eljut Anglia utolsó szegletébe is. A mágus pletykáktól övezve Londonba utazik, ahol feltámaszt egy gyönyörű, halott fiatalasszonyt, majd a kormány kérésére beavatkozik a háborúba: szellemhajói halálra rémítik a franciákat.
Norrell azonban nem sokáig lesz egyeduralkodó mágus, mert felbukkan a briliáns, fiatal varázsló, Jonathan Strange. A jóképű és vakmerő Strange tökéletes ellentéte az óvatos és körülményes Norrellnek, aki ennek ellenére tanítványául fogadja őt. Strange is bekapcsolódik a franciák ellen vívott háborúba: Wellington Portugáliában harcoló csapatait segíti természetfeletti erejével. Strange-nek azonban nemcsak a hatalma, hanem az ambíciója is megnő. Mániákusan foglalkozni kezd az angol mágia megteremtőjével, a tizenkettedik század ködébe veszett Hollókirállyal. Strange a király keresése közben egyre veszélyesebb és vakmerőbb varázslatokba kezd, és így nemcsak Norrell-lel való barátságát sodorja veszélybe, hanem mindent, ami fontos számára.”
Susanna Clarke A hollókirálya tíz éve az Amerikai istenek mellett az első találkozásom volt a komoly-komor kortárs fantasy nagyregényekkel. Imádtam minden sorát :) Elég régóta hozzáférhetetlen, épp ideje volt egy újrakiadásnak – hab a tortán hogy csodaszép kinézetet kapott ez is, komolyan, kedvem lenne csupán a borító miatt lecserélni a régit, de azt azért mégse… A napokban mutatta be a BBC a könyvből készült sorozat első részét, szóval ez is aktuális. Olvassátok, igazi klasszikus, a műfaj legjobbjai közt a helye! Érik nálam is egy újraolvasás, csak ahhoz előbb az újdonságok… Áh, reménytelen.
És ti mit szemeltetek ki a könyvheti kínálatból?
